Elektromos cigi áruház
Elektromos cigaretta bolt - gnath ec

Egy elektromos cigarettával kapcsolatos kutatás, amelynek Ön is a résztvevője lehet

A jövő tavasszal az EU tagállamainak dönteni kell az elektromos cigi besorolásáról, most itt a lehetőség, hogy egy kérdőív kitöltésével és egy klinikai vizsgálatsorozaton való részvétellel (a vizsgálaton való részvétel nem kötelező) segítse azt az epidemiológiai kutatást, amit a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikája végez az elektromos cigaretta hazai elterjedtségéről, használati szokásairól és mellékhatásairól. A kutatást támogatja az „Egészséges Élet - Innovációs környezet és szakmai hálózat fejlesztése az Eszterházy Károly Főiskola és a Semmelweis Egyetem együttműködésében” című, TÁMOP-4.2.6.-15/1/2015-0006 jelű pályázat.  A vizsgálat lebonyolításában az SBcig webáruházat is működtető Code Name Kft. is tevékenyen részt vesz.

Ez lesz az első komoly, szakemberek és orvosok által az elektromos cigarettával kapcsolatos kutatás Magyarországon, aminek az eredményei befolyásolhatják, az elektromos cigi besorolásával kapcsolatos döntést. Továbbá a kutatás eredménye több hazai, és nemzetközi folyóiratban is meg fog jelenni, de PhD fokozatszerzési eljárásokban is felhasználható lesz.
A teljes vizsgálat 2 részből áll és várhatóan 2x2 hónap időtartamú lesz: egy kérdőív kitöltését egy klinikai vizsgálatsorozat követi majd. A kérdőív kitöltése során nem kötelező személyes adatokat megadni és a kitöltése nem kötelez senkit a klinikai vizsgálatokon való részvételre.
A kérdőív első kitöltési időszaka 2015.09.01-én kezdődött, és 2015.10.31-ével zárul. A második etap ( controlline ) november elsején kezdődik és ez év utolsó napjával zárul.  A kérdőívet itt érheti el!

Új elektromos cigi üzlet az Asia Center földszintjén, a Fő utcán!

         

           Az üzlet a fidesz intézkedései miatt 2016. május 20. napján bezárt.

           Az elektromos cigaretta piacát átjátszották a trafikos haverjaiknak, az e cigi boltokat bezáratták.

         

 

Nem kerülhette el a sorsát ez az üzlet sem  - országosan mintegy 120 kiskereskedő szakboltjával  együtt tönkrement.

 

 

 

 

Elektromos cigi vs. analóg cigaretta környezetvédelemi megközelítésből

e cigi környezetvédelemBátran kijelenthető, hogy az elektromos cigire való áttérés a környezetre nézve is pozítiv megoldás. Több oka is van annak, hogy ezt az alternatívát környezetbarátnak nevezhetjük. Érdemes megemlíteni az e-cigaretta felépítését: patronjaik újrahasznosíthatóak, úgyanúgy a lítiummal töltött részek is, de ide sorolhatjuk a pára technológiát is, hiszen nem méreganyagokkal tele füstöt juttat a levegőbe, hanem párát. Összetevő elemei kizárják az olyan környezetszennyező anyagokat, mint a hamu, a cigaretta csikkek - amelyek nikotint, arzént és más káros anyagokat tartalmaznak és eldobásukkal a méreganyagok a talajba, majd onnan a vizekbe kerülnek bele, így a növény-,  állatvilágot is veszélyeztetik. 

Az elektromos cigi utántöltő folyadékjainak ízvilága

elektromos cigi utántöltő folyadék ízekAz elektromos cigi gyors elterjedésével az utántöltő folyadékok ízvilága is gyorsan bővült, a szaküzletek számos aromát kínálnak vásárlóik számára, - kezdve a hagyományos dohányízű folyadéktól egészen az egzotikusabb, édes, esetleg fűszeres ízekig.
A legelterjedtebb íz talán  az aromás, finom vagy az erőteljes dohányíz, ami a büdös bagó izére is emlékeztethet, de van meghatározó, száraz dohányíz is, ami talán a legközelebb áll a hagyományos cigaretta izéhez - de van pipadohány ízesítésű is. Általában népszerűbbek a száraz vagy félszáraz dohányízek a e-cigi felhasználók között.

Az e-cigi magyarországi története

Az elektromos cigi feltalálása egy kínai férfi nevéhez fűződik, Hon Lik, akiben 2003-ban született meg a találmány ötlete, majd 2004-ben piacra  is került, majd 2005-től kezdte külföldön is forgalmazni Hon Lik cége, az Arany Sárkány. Később kiedrült, hogy már 1927-ben Joseph Robinson foglalkozott az ötlettel, ekkor mutatta be az “elektromos párologtató” nevű felfedezését. 
 
A 1920-as évekkel kezdődően rengeteg idő, szakember és papírmunka kellett, hogy az elektromos cigi mai formája létrejöhessen. 

Az elektromos cigi hatása a légzőszervi megbetegedésekre

Mára már kutatási eredmények által bizonyított tény, hogy a hagyományos cigaretták több ezer vegyületet tartalmaznak, ideértve több tucat rákkeltő és több száz mérgező anyagot. Rendszerint dohányt, több száz adalékanyagot, nikotint, ragasztót és papírt tartalmaznak, melyek az égésük során az emberi szervezet csaknem minden egyes szervére káros hatást gyakorolnak, és rákot, valamint keringési és légzőszervi megbetegedéseket okoznak. Ezzel szemben az elektromos cigi egészségügyi kockázata jelentősen csekélyebb, mint a hagyományos cigarettáé, mind a dohányosokra, mind a környezetükre nézve.