Minőség, megbízhatóság - készülékek 1 év garanciával!

E cigaretta hírek

Az e-cigaretta modern segítség a leszokáshoz

A dohányzás azok közé az emberi szokások közé tartozik, melyek végletesen megosztják a közvéleményt. Vannak, akik a totális dohányfüst mentességre esküsznek, és megvannak az alapos érveik is emellett. A másik tábor a szenvedélyes dohányosok tábora, akik semmi pénzért nem tudnak, és nem akarnak lemondani erről a szokásról. Az e cigaretta az az eszköz, amely ha nem is változtatja meg egyik, vagy másik tábor véleményét a dohányzásról, de mindenképpen sokat tesz azért, hogy például családon belül ne legyen vitatéma a cigifüst. Hogy hogyan? A válasz erre egyszerűbb, mint hinnénk. Az e cigaretta az ideális módszer a dohányzásról való leszokásra, főleg olyan emberek számára, akik nem tudják egyik napról a másikra letenni a cigarettát.

<--break->

Az e cigi hatása a szervezetre

elektromos cigiA közvéleményben (főleg a dohányosok körében) évek óta komoly vita dúl az e cigi élettani hatásairól, esetleges káros, vagy éppen semleges voltáról. A vita, mint az lenni szokott nem mindig nélkülözi az érzelmeket sem, de az érzelmek semmiképpen nem helyettesíthetik a tudományos érveket, még az elektromos cigaretta esetében sem. Kevés olyan dolog van, amit száz százalékos bizonyossággal kijelenthetünk az e cigi élettani hatásaival kapcsolatban, ezek viszont jól alátámasztott, tudományos tények. Ami biztos, hogy a nikotin éppen úgy bejut a szervezetbe ezzel a dohányzási móddal is, mit a hagyományos cigaretta, szivar, pipa, vagy bármilyen más módszer segítségével.

 

Az elektromos cigi története

elektromos cigarettaAz elektromos cigi sokkal rövidebb pályafutásra tekint vissza, mint hihetnénk. Az első, valóban használható elektromos cigaretta darab alig 2003-ban készült el, és mint sok minden másban, ebben is a kínaiak jártak az élen. A Hon Lik nevet viselő feltaláló, szinte természetes módon maga is láncdohányos volt, de ez nem jelenti azt, hogy tudatos módon készült volna az elektromos cigi feltalálására. Saját bevallása szerint az ötlet álmában jön, mikor is a köhögéstől fulladozva felébredt, kipattant az isteni szikra. Az úriembert minden bizonnyal az is motiválta, hogy édesapja tüdőrákban húnyt el, ő maga pedig el akarta kerülni ezt a sorsot.

Mindeközben Magyarországon, avagy az e-cigaretta boszorkánypere!

2015. október 19-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: EMMI) törvénytervezete napvilágot látott. A tervezet értelmében az e-cigaretta használók is dohányosok, az e-cigaretta dohánytermék, az e-cigarettát használók ugyanott szívhatják csak a készüléküket, ahol cigarettáznak is, ergo leszünk szívesek ismét dohányozni, immáron passzívan. Ennek a tetejébe a trafikokba száműznék az e-cigarettákat, biztosítva a szakszerűtlen kiszolgálást, az arcátlan árcédulákat, a választék hiányát és a nívón aluli minőséget.

Trafikmutyi kontra elektromos cigi - megint egy új falat!

Elkészült a törvénytervezet, amit bárki olvashat a kormány honlapján.

A javaslat egyértelműen kimondja az elektromos cigaretta internetes kereskedelmének tilalmát, egyben megtiltja - illetve kizárólag csak a Nemzeti Dohányboltoknak teszi lehetővé - a kiskereskedelmét is!

Ez felülmúlja a legmerészebb elképzeléseinket is - nélkülöz mindenféle racionális törekvést, minden szakmai megalapozottságot!

Segíts megmenteni az elektromos cigaretta magyarországi létezését! Írd alá a petíciót: 

https://www.change.org/p/magyarorsz%C3%A1g-korm%C3%A1nya-racion%C3%A1lis...

Egy elektromos cigarettával kapcsolatos kutatás, amelynek Ön is a résztvevője lehet

A jövő tavasszal az EU tagállamainak dönteni kell az elektromos cigi besorolásáról, most itt a lehetőség, hogy egy kérdőív kitöltésével és egy klinikai vizsgálatsorozaton való részvétellel (a vizsgálaton való részvétel nem kötelező) segítse azt az epidemiológiai kutatást, amit a Semmelweis Egyetem Fogpótlástani Klinikája végez az elektromos cigaretta hazai elterjedtségéről, használati szokásairól és mellékhatásairól. A kutatást támogatja az „Egészséges Élet - Innovációs környezet és szakmai hálózat fejlesztése az Eszterházy Károly Főiskola és a Semmelweis Egyetem együttműködésében” című, TÁMOP-4.2.6.-15/1/2015-0006 jelű pályázat.  A vizsgálat lebonyolításában az SBcig webáruházat is működtető Code Name Kft. is tevékenyen részt vesz.

Ez lesz az első komoly, szakemberek és orvosok által az elektromos cigarettával kapcsolatos kutatás Magyarországon, aminek az eredményei befolyásolhatják, az elektromos cigi besorolásával kapcsolatos döntést. Továbbá a kutatás eredménye több hazai, és nemzetközi folyóiratban is meg fog jelenni, de PhD fokozatszerzési eljárásokban is felhasználható lesz.
A teljes vizsgálat 2 részből áll és várhatóan 2x2 hónap időtartamú lesz: egy kérdőív kitöltését egy klinikai vizsgálatsorozat követi majd. A kérdőív kitöltése során nem kötelező személyes adatokat megadni és a kitöltése nem kötelez senkit a klinikai vizsgálatokon való részvételre.
A kérdőív első kitöltési időszaka 2015.09.01-én kezdődött, és 2015.10.31-ével zárul. A második etap ( controlline ) november elsején kezdődik és ez év utolsó napjával zárul.  A kérdőívet itt érheti el!

Elektromos cigihez: Pro Lung Smoke Mate, a tüdőtisztító

Pro Lung Smoke Mate, a tüdőtisztítóA Pro Lung természetes zöldtea kivonatot tartalmazó (magas aktív EGCG tartalom, amit a zöld teából vonnak ki) elektromos cigibe való folyadék, amely antioxidánsként erős rákellenes hatásával védi a tüdőt. Ezen kívül még tartalmazza különböző gyógynövények kivonatát, amelyek javítják az oxigén felvevő képességét a tüdőszövetnek, megkönnyítve így a levegővételt. Ilyen például a mentafű, ami dominál karakteres, erős izével.

E-cigaretta használata kamaszkorban

e-cigaretta kamaszkorbanNincs reális alapja a feltevésnek mely szerint a gyerekek vagy akár a kamaszok is rászokhatnak az elektromos cigire annak ízvilága miatt. Bár vádak vannak, nem bizonyították még semmiféle módon, hogy az elektromos cigi elősegítheti a rászokást a hagyományos cigarettára. Ugyanolyan abszurd módon hatna a feltételezés, hogy a fiatalok az izesített nikotinos rágóra kaphatnak rá, mitöbb az elektromos cigi esetében sokkal magasabb árakról beszélünk, mint a nikotinmentes rágók esetében, ez a legtöbb fiatal esetében nem kifizetődő befektetés. 

Elektromos cigi vs. analóg cigaretta környezetvédelemi megközelítésből

e cigi környezetvédelemBátran kijelenthető, hogy az elektromos cigire való áttérés a környezetre nézve is pozítiv megoldás. Több oka is van annak, hogy ezt az alternatívát környezetbarátnak nevezhetjük. Érdemes megemlíteni az e-cigaretta felépítését: patronjaik újrahasznosíthatóak, úgyanúgy a lítiummal töltött részek is, de ide sorolhatjuk a pára technológiát is, hiszen nem méreganyagokkal tele füstöt juttat a levegőbe, hanem párát. Összetevő elemei kizárják az olyan környezetszennyező anyagokat, mint a hamu, a cigaretta csikkek - amelyek nikotinmentest, arzént és más káros anyagokat tartalmaznak és eldobásukkal a méreganyagok a talajba, majd onnan a vizekbe kerülnek bele, így a növény-,  állatvilágot is veszélyeztetik. 

Az eldobható e-cigi

eldobható e-cigiElektromos cigiből is létezik ma már eldobható, egyszer használatos változat. Egy ilyen készülék legkisebb verziója, a 200 slukkos, általában körülbelül egy doboz cigarettának felel meg. Külalakja a hagyományos cigarettáéra emlékeztet, könnyű, egyszerűen kezelhető. Vannak nagyobb készülékek is:  300 vagy akár 500 slukkos is, ami nagyobb mérete ellenére is könnyen használható, kényelmesen tartható, az utóbiak már kibővített akumulátor kapacitással, nagyobb aromapatronnal rendelkező készülékek. 

Oldalak

 

Megnyitott a cbdcenter.hu, ahol kannabisz CBD olajok, cseppek kaphatók kedvezményes áron. Az oldalon találsz még CBD kapszulákat, sprayket, teákat és krémeket, továbbá gyógygombákat.

 

Vásárlói információk

Visszatérő vásárlóink mindig

TÖRZSVÁSÁRLÓI  ÁRON,

INGYENES SZÁLLÍTÁSSAL

rendelhetnek, mely árakat a 

ZÖLD SZÍN JELÖLI! 

 

 

Akciós e-cigi termékek

KAPCSOLAT

 

 

Partnereink